OKTOPUSZ SZAKÉRTŐI AKADÉMIA

📅 2026.10.04 👁 59 megtekintés
← Vissza az eseményekhez
OKTOPUSZ SZAKÉRTŐI AKADÉMIA

Október 2-án és 3-án tartották meg az 1. Oktopusz Szakértői Akadémiát Szovátán, mintegy 150 felvidéki, erdélyi és vajdasági pedagógus részvételével.

A találkozó egyszerre volt számvetés és folytatás: annak a hároméves szakmai munkának az összegzése, amelyben a Kárpát-medence különböző térségeiben dolgozó pedagógusok és oktatási szakemberek kapcsolódtak egymáshoz, tanultak együtt és építettek szakmai közösséget.

Az Oktopusz azért indult el hat évvel ezelőtt, hogy olyan pedagógusokat tömörítsen egy komoly közösségbe, akik éreznek magukban elhivatottságot, energiát a változásokra, az újításokra, az innovációkra. Akik érzik magukban a késztetést a tanulásra, a fejlődésre, a szakértelem elmélyítésére; hogy közösen, egymást felkarolva, egymásra hivatkozva dolgozzanak a Kárpát-medencei magyar oktatás fejlődéséért, régiótól és oktatási rendszertől függetlenül; valamint hogy kialakuljon egy mag, egy bázis, amelyre mindig lehet számítani. A kezdeményezés irányelvként tűzte ki a szakmai közösségek kialakítását és szerepüknek meghatározását, a pedagógusok jólétének kialakítását, az oktatásban zajló változásokhoz való alkalmazkodás képességének fejlesztését, és nem utolsósorban az itt dolgozó pedagógusok szakértelmének megosztását.

Büszkén vallom, hogy ennek a közösségnek a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének köszönhetően én is tagja vagyok. Mind a 150-en igent mondtunk egykor erre a felhívásra. Pontosan nem tudtuk, hogy milyen kaland is vár reánk. Belevágtunk. Lépésről lépésre, továbbképzésről továbbképzésre alakultunk át olyan pedagógusokká, akik ezért a célért képesek dolgozni. A kezdeti 150 kis szigetecskéből kezdtek kinőni a nagyobb szárazföldek. A különállók kezdetek közösséggé alakulni. A hat év alatt megismertük egymást, kis projektekben kezdtünk együtt dolgozni, agyaltunk, ötleteltünk. Így érkeztünk el oda, ahol most tartunk.

Hat év után szinte egy nagy, 150 fős családként éltük meg ezt a kétnapos együttlétet. Igazi szakmai felüdülés, továbbképzés, fejlődés. A projekten belül mindig nagy hangsúlyt fektettünk a jó gyakorlatokra. Ezek jöttek át az előadásokon, a workshopokon, a kis beszélgetéseken keresztül. Tanulni egymástól, körkörösen és folyamatosan.

Pont így éltem meg személyesen én is ezt a két napot. Habár egészségi állapotom komoly megpróbáltatások elé állított, a közösség szelleme igazi elixírként hatott rám. A találkozások örömei, a kis páros vagy csoportos beszélgetések, szakmai előadások, gyakorlatok, szabadidős tevékenységek – a nap minden másodperce valamire tanított, valamivel gazdagított. Jó volt megélni az odafigyelést, megbecsülést, érdeklődést, tenni akarást.

Az már csak külön fűszere az egésznek, hogy – hacsak egy morzsányit is – még színesebb legyen a program, mivel nemcsak jelenlétemmel, hanem egyéb kis tevékenységekkel is hozzá tudtam járulni.

Az egyik ilyen mozzanatom a megtartott workshop volt. Azt mutathattam be az érdeklődő kollégáknak, hogy a mesterséges intelligenciát bevonva hogyan tudjuk élménnyé varázsolni az órát, a gyakorlást, az ismétlést. Igazi varázsvesszővé változtathatjuk ezt az új technológiát, ha tudatosan, helyesen, a diákok és saját magunk fejlődésére használjuk. Ha egy tanár boldog az órán, akkor a diákjai is boldogok lesznek. Ezt a jólétet próbáltuk meg kialakítani a rendelkezésünkre álló 40 percben.

Bemutathattam, hogy milyen egyszerűen is lehet egy érdekfeszítő prezentációt elkészíteni a mesterséges intelligenciával; milyen változatosan megoldható manapság már a nagy mennyiségű adat begyűjtése, feldolgozása, kimutatása akár szóval, verssel, dallal, grafikonokkal, animációkkal; és a klasszikus értelemben vett papíralapú gyakorlást hogyan lehet néhány kattintással egy digitális környezetben megélt játékká, élvezetessé és szórakoztatóvá tenni.

A legnagyobb öröm számomra a résztvevők lelkesedése, öröme volt. Ezt vihetjük magunkkal, ezt építhetjük be már a következő óra tartalmába.

Külön köszönet a szervezőknek, hogy az események hátterében végigvezethettem a „Biztos társ” játékot.

Manapság mindenki kritizálja szegény mesterséges intelligenciát, hogy éket vág az emberi kapcsolatok közé. Sikerült bebizonyítanom (ismét) az ellenkezőjét. A játék lényege, hogy egy bemenő kérdőív válaszait elemezve a mesterséges intelligencia megtalálja és párosítsa össze a hasonlóan gondolkodó, érző embereket. Ez lett a Biztos társ.

Nagyon jó érzés volt látni és hallani a visszajelzésekből, ahogyan kialakultak ezek a párok, megindultak a beszélgetések, szárba szökkentek a kapcsolatok. Ezzel még erősebbé vált a közösség.

Ez az igazi fejlődés. Amikor mindenki egy cseppet elvesz, de ugyanúgy beletesz ebbe a közös elixíres kondérba. Ahhoz, hogy az Akadémia ilyen sikeres legyen, rengeteg apró kis legókockát kellett a megfelelő helyre illeszteni. Köszönet mindenkinek, aki ebben munkálkodott. Ennek köszönhetően nemcsak szakmailag, hanem külsőségekben is fejlődhettünk.

Sokszor felvetődött a kérdés: hogyan tovább? A tovább nem kérdés. A hogyan még formálódik. A projekt most lezárul, viszont a megkezdett munka nem fejeződik be. A kiépített kapcsolatok, az elkezdett új projektek, a még bimbózó új ötletek arra mutatnak, hogy ez a közösség életképes, fejlődőképes a már meglévő vagy akár új tagokkal is. A jövőt így lehet formálni. Deszkánként kicserélni az elkorhadt részeket, és ezáltal egy erősebb, biztosabb hajón vitorlázni tovább.

Hajrá, Oktopusz!

Kapcsolódó képek